Kutatók és Fejlesztők 4. találkozója a hazai civil szektorért
Várjuk civil szervezeti vezetők, fejlesztő szervezetek munkatársai és kutatók részvételét. Gondolkodjunk együtt a szektor mai környezetéről és a kutatás-fejlesztés szerepéről a fejlődésében.
vennék részt
Szakértők

Bródy Luca
városszociológus, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa
Elsősorban a civil társadalom és az állam kapcsolatával, társadalmi mozgalmakkal, valamint a város-vidék viszonyával és a helyi fejlesztési kezdeményezésekkel foglalkozó kutató.

Velkey Gábor
regionális kutató, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa
Kutatásai elsősorban a helyi társadalmak működésére, a területfejlesztésre, valamint az oktatás és a munkaerőpiac regionális összefüggéseire irányulnak.

Hevesi Flóra
a CEU Democracy Institute kutatási asszisztense
Kutatási területei közé tartoznak a demokratikus innovációk, az állampolgári részvétel, az oktatáspolitika és a politikai pszichológia.

Bálint Mónika
mentor-tréner, ügyvezető igazgató a Civil Kollégium Alapítványnál
A civil szervezetek fejlesztésével, közösségszervezéssel és részvételi folyamatok erősítésével foglalkozik.

Kovács Edit
kurátor, fejlesztési és tanácsadási szakértő a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál
Közösség- és civil szakértő, aki kisközösségek fejlesztésével, helyi erőforrásokra építő közösségi kezdeményezésekkel és közösségi alapítványok fejlesztésével foglalkozik.

Paulik Mónika
a Civilizáció Koalíció koordinátora
Civil szakértő, aki a civil szervezetek érdekképviseletével és a szektor működési környezetének javítását célzó együttműködések erősítésével foglalkozik.

Gerő Márton
kutató, tudományos főmunkatárs, ELTE TK Szociológiai Intézet
Kutatásai elsősorban a civil társadalom, a társadalmi részvétel, a politikai mobilizáció és a civil szervezetek állammal való kapcsolatának kérdéseire irányulnak.

Gerencsér Balázs
igazgató, NIOK Alapítvány
A NIOK vezetése mellett több évtizede foglalkozik a civil szervezetek adománygyűjtési, kommunikációs és működési kérdéseivel.
Program:
14:00 – megnyitó
Gerencsér Balázs, Gerő Márton
14:15 – előadás
Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában
Bródy Luca és Velkey Gábor
14:45 – CEU bemutatkozás
CEU DI Research Lab: Új híd az akadémia és a civil társadalom között
Hevesi Flóra
15:15 – szünet
15:30-17.00 – kerekasztal beszélgetés a civilek helyzetéről és lehetőségeiről
Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció), Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány), Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány), Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány) és Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont)
A Zoom linket az esemény előtt küldjük meg az online részvétellel regisztrálóknak.
Bródy Luca és Velkey Gábor
Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában
Az előadás alapjául szolgáló tanulmányban azt vizsgálják a szerzők, hogy miként váltak az egyházközeli civil szervezetek meghatározó szereplőkké a vidéki Magyarország szociális ellátásában, és hogyan válik a gondoskodás a marginalizált közösségek kormányzásának eszközévé. Az előadás a szolgáltatások térbeli egyenlőtlenségeire, a roma szegénység politikai értelmezésére, valamint a szakemberek intézményi és etikai dilemmáira összpontosít a jóléti átalakulások kontextusában.
A hivatkozott tanulmány elérhető innen.


Hevesi Flóra
Kerekasztal beszélgetés
Az elmúlt időszakban két meghatározó kutatás is átfogó képet adott a magyar civil szektor helyzetéről és társadalmi megítéléséről: a Political Capital és a Civilizáció Koalíció friss jelentése, valamint a NIOK Alapítvány Civil jelentése.
Mit mutatnak a számok? Milyen társadalmi, politikai és gazdasági környezetben működnek ma a civil szervezetek Magyarországon? Hogyan érzékelik saját mozgásterüket, és mit gondol róluk a társadalom?
A célunk, hogy a jelentések számain túl a mögöttük húzódó folyamatokról is beszéljünk: hogyan formálja a jelenlegi környezet a civil szervezetek működését, milyen kihívásokkal szembesülünk, és milyen lehetőségek rajzolódnak ki a jövőre nézve.
A beszélgetésben részt vesznek:
- Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány),
- Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány),
- Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció),
- Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány),
- Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont),
de a közönség aktív részvételére, közreműködésére is számítunk, építünk.


ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont
A Társadalomtudományi Kutatóközpont alaptevékenysége elméleti, empirikus és összehasonlító kutatások folytatása a jogtudomány, a kisebbségkutatás, a politikatudomány és a szociológia területén.
NIOK Alapítvány
A NIOK Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a civil szféra tudományos alapokon fekvő fejlesztését, a kutatók és fejlesztők folyamatos párbeszédét – a Nonprofit Kutatócsoport épp ez okból alapította 1994-ben.

2026. március 23.
14:00 - 17:00
2026. március 23.
10:00
Zoom felületén
Részvételi díjnincs (ingyenes)
már lezárult.
