Civil tudás
személyes

Kutatók és Fejlesztők 4. találkozója a hazai civil szektorért

Várjuk civil szervezeti vezetők, fejlesztő szervezetek munkatársai és kutatók részvételét. Gondolkodjunk együtt a szektor mai környezetéről és a kutatás-fejlesztés szerepéről a fejlődésében.

Személyesen veszek résztInkább online
veszek részt

Szakértők

Bródy Luca

városszociológus, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa

Elsősorban a civil társadalom és az állam kapcsolatával, társadalmi mozgalmakkal, valamint a város-vidék viszonyával és a helyi fejlesztési kezdeményezésekkel foglalkozó kutató.

Velkey Gábor

regionális kutató, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa

Kutatásai elsősorban a helyi társadalmak működésére, a területfejlesztésre, valamint az oktatás és a munkaerőpiac regionális összefüggéseire irányulnak.

Hevesi Flóra

a CEU Democracy Institute kutatási asszisztense

Kutatási területei közé tartoznak a demokratikus innovációk, az állampolgári részvétel, az oktatáspolitika és a politikai pszichológia.

Kovács Edit

kurátor, fejlesztési és tanácsadási szakértő a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál

Közösség- és civil szakértő, aki kisközösségek fejlesztésével, helyi erőforrásokra építő közösségi kezdeményezésekkel és közösségi alapítványok fejlesztésével foglalkozik.

Bálint Mónika

mentor-tréner, ügyvezető igazgató a Civil Kollégium Alapítványnál

A civil szervezetek fejlesztésével, közösségszervezéssel és részvételi folyamatok erősítésével foglalkozik.

Paulik Mónika

a Civilizáció Koalíció koordinátora

Civil szakértő, aki a civil szervezetek érdekképviseletével és a szektor működési környezetének javítását célzó együttműködések erősítésével foglalkozik.

Gerő Márton

kutató, tudományos főmunkatárs, ELTE TK Szociológiai Intézet

Kutatásai elsősorban a civil társadalom, a társadalmi részvétel, a politikai mobilizáció és a civil szervezetek állammal való kapcsolatának kérdéseire irányulnak.

Gerencsér Balázs

igazgató, NIOK Alapítvány

A NIOK vezetése mellett több évtizede foglalkozik a civil szervezetek adománygyűjtési, kommunikációs és működési kérdéseivel.

Program:

14:00 – megnyitó
Gerencsér Balázs, Gerő Márton

14:15 – előadás
Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában
Bródy Luca és Velkey Gábor

14:45 – CEU bemutatkozás
CEU DI Research Lab: Új híd az akadémia és a civil társadalom között
Hevesi Flóra

15:15 – szünet

15:30-17.00 – kerekasztal beszélgetés a civilek helyzetéről és lehetőségeiről
Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció), Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány), Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány), Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány) és Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont)

Bródy Luca és Velkey Gábor

Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában

Az előadás alapjául szolgáló tanulmányban azt vizsgálják a szerzők, hogy miként váltak az egyházközeli civil szervezetek meghatározó szereplőkké a vidéki Magyarország szociális ellátásában, és hogyan válik a gondoskodás a marginalizált közösségek kormányzásának eszközévé. Az előadás a szolgáltatások térbeli egyenlőtlenségeire, a roma szegénység politikai értelmezésére, valamint a szakemberek intézményi és etikai dilemmáira összpontosít a jóléti átalakulások kontextusában.

A hivatkozott tanulmány elérhető innen.

Hevesi Flóra

CEU DI Research Lab: Új híd az akadémia és a civil társadalom között

A DI Research Lab a CEU Demokrácia Intézet és a CEU Civic Engagement, Arts and Culture Unit új kezdeményezése, amely rugalmas kapcsolódási pontokat teremt a kutatók és a civil társadalom között. A program célja, hogy a társadalomtudományi kutatások eredményei jobban kapcsolódjanak a civil szervezetek gyakorlati munkájához – legyen szó informális szakmai konzultációkról, módszertani támogatásról vagy közös kutatási kezdeményezésekről. Az előadás bemutatja a DI Research Lab létrejöttének hátterét és első tapasztalatait, valamint kitér arra is, hogyan illeszkedik a program a CEU szélesebb társadalmi felelősségvállalási küldetésébe.

Kerekasztal beszélgetés

Az elmúlt időszakban két meghatározó kutatás is átfogó képet adott a magyar civil szektor helyzetéről és társadalmi megítéléséről: a Political Capital és a Civilizáció Koalíció friss jelentése, valamint a NIOK Alapítvány Civil jelentése.

Mit mutatnak a számok? Milyen társadalmi, politikai és gazdasági környezetben működnek ma a civil szervezetek Magyarországon? Hogyan érzékelik saját mozgásterüket, és mit gondol róluk a társadalom?

A célunk, hogy a jelentések számain túl a mögöttük húzódó folyamatokról is beszéljünk: hogyan formálja a jelenlegi környezet a civil szervezetek működését, milyen kihívásokkal szembesülünk, és milyen lehetőségek rajzolódnak ki a jövőre nézve. 

A beszélgetésben részt vesznek:

  • Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány),
  • Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány),
  • Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció),
  • Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány),
  • Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont),

de a közönség aktív részvételére, közreműködésére is számítunk, építünk.

ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont

A Társadalomtudományi Kutatóközpont alaptevékenysége elméleti, empirikus és összehasonlító kutatások folytatása a jogtudomány, a kisebbségkutatás, a politikatudomány és a szociológia területén.

NIOK Alapítvány

A NIOK Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a civil szféra tudományos alapokon fekvő fejlesztését, a kutatók és fejlesztők folyamatos párbeszédét – a Nonprofit Kutatócsoport épp ez okból alapította 1994-ben.

Dátum
2026. március 23.
14:00 - 17:00
Jelentkezési határidő
2026. március 23.
10:00
Helyszín
MTA HTK Budapest

Részvételi díjnincs (ingyenes)

A képzésre való jelentkezés
már lezárult.