Civil tudás
élő közvetítés

Kutatók és Fejlesztők 4. találkozója a hazai civil szektorért

Várjuk civil szervezeti vezetők, fejlesztő szervezetek munkatársai és kutatók részvételét. Gondolkodjunk együtt a szektor mai környezetéről és a kutatás-fejlesztés szerepéről a fejlődésében.

Szakértők

Bródy Luca

városszociológus, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa

Elsősorban a civil társadalom és az állam kapcsolatával, társadalmi mozgalmakkal, valamint a város-vidék viszonyával és a helyi fejlesztési kezdeményezésekkel foglalkozó kutató.

Velkey Gábor

regionális kutató, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének tudományos főmunkatársa

Kutatásai elsősorban a helyi társadalmak működésére, a területfejlesztésre, valamint az oktatás és a munkaerőpiac regionális összefüggéseire irányulnak.

Hevesi Flóra

a CEU Democracy Institute kutatási asszisztense

Kutatási területei közé tartoznak a demokratikus innovációk, az állampolgári részvétel, az oktatáspolitika és a politikai pszichológia.

Bálint Mónika

mentor-tréner, ügyvezető igazgató a Civil Kollégium Alapítványnál

A civil szervezetek fejlesztésével, közösségszervezéssel és részvételi folyamatok erősítésével foglalkozik.

Kovács Edit

kurátor, fejlesztési és tanácsadási szakértő a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál

Közösség- és civil szakértő, aki kisközösségek fejlesztésével, helyi erőforrásokra építő közösségi kezdeményezésekkel és közösségi alapítványok fejlesztésével foglalkozik.

Paulik Mónika

a Civilizáció Koalíció koordinátora

Civil szakértő, aki a civil szervezetek érdekképviseletével és a szektor működési környezetének javítását célzó együttműködések erősítésével foglalkozik.

Gerő Márton

kutató, tudományos főmunkatárs, ELTE TK Szociológiai Intézet

Kutatásai elsősorban a civil társadalom, a társadalmi részvétel, a politikai mobilizáció és a civil szervezetek állammal való kapcsolatának kérdéseire irányulnak.

Gerencsér Balázs

igazgató, NIOK Alapítvány

A NIOK vezetése mellett több évtizede foglalkozik a civil szervezetek adománygyűjtési, kommunikációs és működési kérdéseivel.

Program:

14:00 – megnyitó
Gerencsér Balázs, Gerő Márton

14:15 – előadás
Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában
Bródy Luca és Velkey Gábor

14:45 – CEU bemutatkozás
CEU DI Research Lab: Új híd az akadémia és a civil társadalom között
Hevesi Flóra

15:15 – szünet

15:30-17.00 – kerekasztal beszélgetés a civilek helyzetéről és lehetőségeiről
Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció), Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány), Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány), Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány) és Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont)

A Zoom linket az esemény előtt küldjük meg az online részvétellel regisztrálóknak.

Bródy Luca és Velkey Gábor

Gondoskodás és egyházközeli civil szervezetek a vidéki Magyarország szociális ellátásában

Az előadás alapjául szolgáló tanulmányban azt vizsgálják a szerzők, hogy miként váltak az egyházközeli civil szervezetek meghatározó szereplőkké a vidéki Magyarország szociális ellátásában, és hogyan válik a gondoskodás a marginalizált közösségek kormányzásának eszközévé. Az előadás a szolgáltatások térbeli egyenlőtlenségeire, a roma szegénység politikai értelmezésére, valamint a szakemberek intézményi és etikai dilemmáira összpontosít a jóléti átalakulások kontextusában.

A hivatkozott tanulmány elérhető innen.

 

Hevesi Flóra

CEU DI Research Lab: Új híd az akadémia és a civil társadalom közöttA DI Research Lab a CEU Demokrácia Intézet és a CEU Civic

Engagement, Arts and Culture Unit új kezdeményezése, amely rugalmas kapcsolódási pontokat teremt a kutatók és a civil társadalom között. A program célja, hogy a társadalomtudományi kutatások eredményei jobban kapcsolódjanak a civil szervezetek gyakorlati munkájához – legyen szó informális szakmai konzultációkról, módszertani támogatásról vagy közös kutatási kezdeményezésekről. Az előadás bemutatja a DI Research Lab létrejöttének hátterét és első tapasztalatait, valamint kitér arra is, hogyan illeszkedik a program a CEU szélesebb társadalmi felelősségvállalási küldetésébe.

Kerekasztal beszélgetés

Az elmúlt időszakban két meghatározó kutatás is átfogó képet adott a magyar civil szektor helyzetéről és társadalmi megítéléséről: a Political Capital és a Civilizáció Koalíció friss jelentése, valamint a NIOK Alapítvány Civil jelentése.

Mit mutatnak a számok? Milyen társadalmi, politikai és gazdasági környezetben működnek ma a civil szervezetek Magyarországon? Hogyan érzékelik saját mozgásterüket, és mit gondol róluk a társadalom?

A célunk, hogy a jelentések számain túl a mögöttük húzódó folyamatokról is beszéljünk: hogyan formálja a jelenlegi környezet a civil szervezetek működését, milyen kihívásokkal szembesülünk, és milyen lehetőségek rajzolódnak ki a jövőre nézve. 

A beszélgetésben részt vesznek:

  • Bálint Mónika (Civil Kollégium Alapítvány),
  • Kovács Edit (Gyökerek és Szárnyak Alapítvány),
  • Paulik Mónika (Civilizáció Koalíció),
  • Gerencsér Balázs (NIOK Alapítvány),
  • Gerő Márton (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont),

de a közönség aktív részvételére, közreműködésére is számítunk, építünk.

ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont

A Társadalomtudományi Kutatóközpont alaptevékenysége elméleti, empirikus és összehasonlító kutatások folytatása a jogtudomány, a kisebbségkutatás, a politikatudomány és a szociológia területén.

NIOK Alapítvány

A NIOK Alapítvány mindig is fontosnak tartotta a civil szféra tudományos alapokon fekvő fejlesztését, a kutatók és fejlesztők folyamatos párbeszédét – a Nonprofit Kutatócsoport épp ez okból alapította 1994-ben.

Dátum
2026. március 23.
14:00 - 17:00
Jelentkezési határidő
2026. március 23.
10:00
Helyszín
Zoom felületén

Részvételi díjnincs (ingyenes)

A képzésre való jelentkezés
már lezárult.